Herman Ottó (Breznóbánya, 1835. jún. 26. – Bp., 1914. dec. 27.): természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus. Tanulmányait Miskolcon, majd 1853-ban a bécsi politechnikumban végezte. Érdeklődése a természettudományok felé vezette és sorsdöntő volt számára Bécsben K. Brunner von Wattenwyll irányítása, aki az entomológiában adott neki első indítást. 1863-ban a lengyel szabadságharcosok sorába állt, majd visszatérve hazájába, Kőszegen fényképészműtermet nyitott. 1864-ben került kapcsolatba a muzeológiával: ekkor lett Brassai Sámuel keze alatt konzervátor Kolozsvárott és lerakta a később híressé vált állattani gyűjtemény alapját. Közben részt vállalt politikai mozgalmakban, 1871-ben a Magyar Polgár hasábjain állást foglalt a párizsi kommün mellett. A Természettudományi Társaság felfigyelt tudományos munkásságára és megbízást adott a hazai pókfauna megírására. Ez indította alapvető tudományos művek megírására. 1875-ben az MNM Állattárában kapott állást, és 1877-ben megindította s tíz évig szerk. a Természetrajzi Füzeteket. 1879–86-ban Szeged, majd Miskolc és Törökszentmiklós függetlenségi párti képviselője. 1885-ben megrendezte az országos kiállítás híressé vált halászati anyagát, 1888-ban madártani tanulmányutat tett Norvégiában. Utoljára képviselőséget 1888–91-ben vállalt. Ezután írta nagy jelentőségű műveinek egész sorát és érdeklődési területét kiterjesztette a m. ősfoglalkozások, a néprajzi és nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körében, nevéhez fűződik hazánkban az ősemberkutatás megkezdése. Kossuth Lajost két alkalommal is meglátogatta Turinban (1887, 1892), levelezését az MTA 1960-ban kiállításon mutatta be. Nevéhez fűződik a Magyar Ornitológiai Központ létrehozása (1893), az Aquila megindítása s a millenniumi kiállítás néprajzi anyagának rendezése. Munkásságát a m. tudományos kutatásban először jelentkező harcos materialista világnézete, eredeti szempontú, gazdag ismeretanyaga, előadásmódjának árnyalt és lebilincselő módja jellemzi. Néprajzi, zoológiai, őstörténeti művei, természetleírásai egyúttal gondos tudománynépszerűsítő munkák is. Miskolc város tanácsa a nagy tudós emlékét őrizve, 1965-ben hamvait a hámori temetőben helyezte el. – F. m. Erdély bőr- és egyenesröptűi (Kolozsvár, 1871); Reliquia Petényiana (1879); Magyarország pókfaunája (I–III. Bp., 1876–79); A magyar halászat könyve (I–II. Bp., 1887–8S); A halgazdaság rövid foglalatja (Bp., 1888); Petényi János Salamon (Bp., 1891); A miskolci palaeolith lelet (Bp., 1893); Az északi madárhegyek tájáról (Bp., 1894); A madárvonulás elemei Magyarországon (Bp., 1895); Az ősfoglalkozások: Halászat és pásztorélet (Bp., 1898); A magyar ősfoglalkozások köréből (Bp., 1899); A madarak hasznáról és káráról (Bp.; 1901); Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország (Bp., 1907); A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Természeti képek (Bp., 1959). – Irod. Lambrecht Kálmán: H. O. élete és kora (Bp., 1920); Székely Sándor: H. O. (Bp., 1955); Banner János: A magyar őskőkorkutatás történetéhez (Miskolc, H. O. Múz. Évk. 1958); Sáfrán Györgyi: H. O. és Kossuth Lajos (Magy. Tud. 1960); Ortutay Gyula: O. H. (New Hung. Quart., 1964); Allodiatoris Irma: H. O. (Élővilág, 1964. 3. sz.); Komáromy József: H. O. levelei a miskolci múzeumban (H. O. Múz. Évk. 1964–65).