Horváth Gyula (nagyváradi és teleki),

országgyűlési képviselő, H. Károly királybíró s Béldi Jozefa fia, szül. 1843. jan. 24. Háromszékteleken (Erdélyhen); iskoláit Székely-Udvarhelyen, Marosvásárhelyt és a brassói szász gymnasiumban végezte. (1852-ben testvérét H. Károlyt forradalmi szándék gyanúja miatt kivégezték). 1859-ben a heidelbergi egyetemen bölcselethallgató volt. 1860-ban az olasz legió tagja lett és Garibaldi többször kitüntette. 1861-ben nagyobb külföldi utazást tett; meglátogatta Görögország fővárosát is. Hazatért szülőföldére s gazdálkodni kezdett. Fiatalon nősült, elvette báró Splényi Bertát. 1866-ban Küküllőmegyében telepedett le s a megyei életben élénk részt vett; a ref. iskolák főfelügyelőjévé választották; az erdélyi egyházközség zsinati tagjainak sorába emelte. 1872-ben képviselővé választották és a balközéphez csatlakozott, melyből Ghyczy Kálmánnal kilépve, mandatumát letette, de 1875-ben újra megválasztatott és a szabadelvű párthoz csatlakozott. 1876-ban a ház jegyzőjévé választatott, mely állásról azonban 1881-ben lemondott. 1879-ben a szegedi vész tartama alatt kifejtett tevékenységeért királyi elismerésben részesült. Nemsokára a szegedi biztosi tanács tagjává neveztetett ki s itt 1879. és 1880-ban a kárfelvételi s kisajátítási bizottságokban mint elnök működött. A könyöradományok és építési anyagok kiosztását mint bizottsági elnök végezte. 1880 végén ezen állásától királyi elismeréssel visszavonult; 1881-ben az alföldet fenyegető árvízhez mint miniszteri biztos küldetett le. Működéseért a Lipót-rend lovagkeresztjét nyerte. Mint a csongrád-hódmezővásárhelyi és szentesi védgát-társulatnak kormánybiztosát, 1881-ben Szentes város megválasztotta díszpolgárává. Mindszent város hálafelirattal tisztelte meg. Csongrád vármegye elismerését és köszönetét átiratilag fejezte ki. 1889-ben rövid ideig a képviselőház alelnöke volt. A véderővita alkalmával kilépett a szabadelvű pártból, de azután ismét visszatért a párt kebelébe. 1891-ben megalapította a Magyar Hirlapot. Lapjának függetlensége érdekében kilépett a szabadelvű pártból s lemondott a balavásári mandatumáról. Nem is volt képviselő az új választásokig. Az 1892. általános választások alkalmával jan. 31. a nemzeti párt jelöltjeként megválasztatott Ó-Budán és Kovásznán, de az ó-budai mandatumot tartotta meg és úgy a házban, mint lapjában éles ellenzéket fejtett ki a Szapáry kormánynyal szemben. Majd alelnöke lett a nemzeti pártnak és nagy actiót fejtett ki Apponyi politikája érdekében, de az egyház-politikai reformok dolgában közte s pártja közt kifejlett ellentét miatt 1894. jan. 1. lemondott alelnöki tisztéről és néhány hónap mulva ki is lépett a nemzeti pártból. Jelenleg is pártonkívüli. A képviselőház vízügyi bizottságának tagja, az Otthon alelnöke s az E. M. K. E. egyik alelnöke.

Mint publicista nagy tevékenységet fejt ki vezérczikkeiben és egyéb dolgozataiban főkép a nemzetiségi s az alföldi munkáskérdéssel foglalkozik behatóan. Visszaemlékezései Rajongás kora cz. a Magyar Hirlap Albumában (1896). Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.

Munkái:

1. A válságról. Budapest, 1874.

2. Particularismus. Budapest, 1886. (Németül. Budapest, 1886.)

3. Emlékirat. Horváth Gyulának az 1881. évi LII. t.-cz. és az 1884. évi XXIII. t.-cz. végrehajtása körül teljesített kormánybiztosi működéséről. A kormánybiztos megbizásából szerkesztette Jónás Jakab volt kormánybiztosi fogalmazó és irodavezető. Budapest, 1888.

Arczképe kőnyomat a Hajnal cz. albumban 1873.
Szinnyei.