Nagy Pál (felső-büki),

országgyűlési követ, a m. tudom. akadémia igazgató tanácsának tagja, szül. 1777. szept. 7. Fertő-Szent-Miklóson (Sopronm.); tanulmányait az atyai háznál, majd a soproni gymnasiumban és a pozsonyi akadémián, a jogot a pesti egyetemen végezte, hol aztán nagybátyja N. József kir. személynök mellett hites jegyző volt s ügyvédi oklevelet is nyert. Az 1797. és 1805. nemesi fölkelésekben kapitányi s később őrnagyi rangot viselt. Majd a megyei közélet s gyűlési szereplés nyilvános pályájára lépett és csakhamar kitünt szónoki tehetségével és rettenthetlen bátorságával. 1807-ben Sopron rendei egyhangúlag országgyűlési követté választották, hol aztán szónoki s államférfiúi tehetségei tágabb térre találtak. Nemes tűzzel emelt szót már akkor is a nép terheinek enyhítése s állapota javítása mellett; merészen ostorozta a lefelé dölyfös, felfelé szolgai, önző oligarchiát, az úrbéri visszaéléseket, a fosztogató adórendszert, a tisztviselők zsarnokságát s a megyei nepotizmust. A monarchia terhes és zilált pénzviszonyai birálásában is úgy kitüntette magát, hogy a következő országgyűlések is jónak látták e tárgyban az általa kijelölt úton járni. Beszédei többnyire rögtönzöttek voltak. A magyar nyelv és nemzetiség melletti buzgalma volt politikai szereplésének egyik fővonása kezdettől végig. A nemzetiséget az alkotmánynál is fontosabbnak tartá. Az országgyűlés alatt erősebb kifakadásaiért Bécsbe is idéztetett «ad audiendum verbum regium». Ezen országgyűlésen írta Idea cz. emlékiratát, mely a királyi propositiók tárgyában a királyhoz intézendő felirat alakjában van tartva. Az országgyűlés befejezése után visszatért Sopronmegyébe, hol tovább is folytatta népszószólói szerepét. Menynyire köztiszteletű és népszerű volt ekkor, tanusítja Berzsenyinek ez időtájban hozzá írt lelkes ódája. Kazinczy Ferencztől (1811. febr. 5.) Szeghalomról üdvözlő s hódoló hangú levelet és minden oldalról magasztaló magyar és latin költeményeket kapott; tisztelői pedig megfestették arczképét. Az 1809. és 1813. nemesi felkelésben szintén részt vett és e közben aranysarkantyús vitéz is lett. De a kormány utasítást adott Eszterházy hg. sopronmegyei főispánnak, hogy követté választatását minden áron meggátolja s így az 1808. és 1812 országgyűléseken nem vehetett részt. 1825-ben, minden ellenzés daczára, Sopron rendei őt kiáltották ki országgyűlési követül. Leginkább az ő érdeme volt ekkor azon határozat, mely az urbéri nemességet adó alá rendelé iratni. Védte a magyar alkotmányt és megtámadta kinövéseit. Az előleges sérelmek összeállítása nagy részben az ő hatása alatt készült. Főképen az ő lángszavainak köszönhető, hogy a m. tudom. akadémia ez országgyűlés folytán, Széchenyi István és társainak nagylelkű ajánlata alapján létrejött. A nov. 23. kerületi ülésen tartotta azt az elragadó beszédet, mely az akadémiát eredményezte. Az 1830. országgyűlésen ismét jelen volt, de itt már úgy látszik megdöbbenve állott meg a rendszerén messze túl menő eszmék áramlatával szemben s ettől fogva mindinkább conservativ és mérséklő úton kezdett járni és több ízben határozottan fellépett a demokrata eszmék ellen. Az 1832-36. és 1839-40. országgyűléseken népszerűségét már teljesen elvesztette. Az 1840. országgyűlés után, melyen még egész bécsi befolyását felhasználta a politikai elítéltek megmentésére, végkép visszalépett a közpályáról és olykor csak a sopronvármegyei gyűléseken hallatta éles birálatát a nemtetsző állapotok felett. Az 1848-49. mozgalmakban nem szerepelt. Az erre következő absolut rendszer ellen azonban, a döblingi prófétával együtt, a nem compromittált hazafi bőven szórta élczei találó nyilait. Falusi birtokán és Pozsonyban élt Pálffy gróf zárgondnokának minőségében; élete végső éveit pedig Bécsben és a Bécs melletti Inzersdorfban élte át. Meghalt 1857. márcz. 26. Bécsben.