Folyóiratból kivágott fametszet.
...

Kovács Sebestyén Endre,
orvos-sebészdoktor és műtő, egyetemi tanár, a m. tudom. akadémia levelező tagja, K.-S. János ev. ref. lelkész és Miskolczi Zsuzsánna fia, szül. 1814. szept. 27. Garam-Vezekényen (Barsm.); szülei a korán szép tehetséget mutató fiút gondos nevelésben részesítették. Tanulmányait 12 éves korában a selmeczi-gymnasiumban kezdette, később a pápai, majd a komáromi ev. ref. gymnasiumban folytatta. 1831-ben a debreczeni ref. főiskolában subscribált és ezen collegium növendéke maradt 1835-ig; atyja publicistát akart belőle nevelni, azért a jogi tanfolyamot is, bár e pályára nem érzett hajlamot, jó eredménynyel bevégezte s e mellett a magyar irodalmat előszeretettel tanulmányozta. 1835-ben a pesti egyetemen az orvosi pályára lépett, melyet 1840-ben végezte be s 1841-ben orvosdoktori oklevelet nyert. Nem sokára a gyakorlati sebészet tanszéke mellett tanársegéd lett, de hivatalos működése előtt, sebészi kiképzése végett, a bécsi közkórházat szép sikerrel látogatta. Visszajöttekor az akkor keletkezett természettudományi társulatnak, melynek ő is egyik alapítója volt, másodtitkári hivatalával bizatott meg. Tanársegédi állomása, először Piskovich helyettes, utóbb Balassa rendes tanár mellett három évig tartott, és ez idő alatt a tanárt is többször helyettesítette. 1843-ban sebészdoktor lett, ugyanez évben a budapesti kir. orvosegyesületnek tagjává választatott. 1846-ban meglátogatta további kiképeztetése végett a párisi, londoni és berlini egyetemet. Még ez évben hazatérve, a pesti egyetem orvosi karába választatott be, 1848-ban pedig a vallás és közoktatási miniszter őt orvosegyetemi titkárrá nevezte ki. Csak rövid néhány hónapig viselte e tisztet, de ezen idő alatt is tevékeny részt vett az orvosi ügy reformálásában. 1849 elején választotta Pest város tanácsa a szent Rókus-kórház sebészeti osztályának főorvosává, mely hivatalában halála napjáig mint kitünő, különösen a sérvműtétekben szerencsés műtő, ritka buzgalommal működött. Már az 50-es években kis kórtani múzeumot alapított, melyet érdekes készítményekkel, ritkább kóresetekrajzaival folyton gyarapított. A korházban végzett műtéteinek száma megközelíti az ezeret. 1850-től kezdve előbb mint másodtitkár, 1858-ban első titkár, 1861. alelnök és 1862-ben elnök a budapesti kir. orvosegyesület működésében jelentékenyen vett részt. 1851-ben a földtani társulat rendes és alapító tagja lett. 1858. decz. 15. a m. tudom. akadémia megválasztotta levelező, majd a természettudományi társulat tiszteletbeli tagjává. 1863-ban a Pesten tartott m. orvosok és természetvizsgálók IX. nagygyűlésének egyik titkára, 1867-ben pedig ezen vándorgyűlésnek Rimaszombatban másodelnöke volt. A marosvásárhelyi X. vándorgyűlésen 1864-ben száz darab aranyból álló jutalmat tűzött ki a hazai gyógyfürdőket és ásványvizeket tárgyaló legjobb monographiára. Ugyanez évben az akkor szervezett országos közegészségügyi tanács alelnökévé, Balassa halála után pedig 1869-ben elnökévé neveztetett ki; élénk részt vett azon bizottságban is, mely 1876-ban az egészségügyi törvény kidolgozásával bizatott meg. Országos hírű, közkedveltségű orvos volt és a legnagyobb orvos-sebészi gyakorlattal dicsekedhetett; messze vidékekről sereglettek hozzá a betegek. Közhasznú munkásságának elismeréseül ő felsége 1867. a III. oszt. vaskorona-renddel ruházta fel; 1875-ben miniszteri tanácsosi czímet nyert, Deák Ferencz halála (1876.) után pedig a nagy hazafi orvosi kezelése körül tanusított buzgalmáért a szent István-rend kis keresztjét kapta. Hivatása teljesítése közben érte utol hirtelen a halál, 1878. május 17-én Budapesten. m. tudom. akadémiában 1879. ápr. 28. Rózsay József tartott fölötte emlékbeszédet. Özvegye, szül. Lumniczer Julia s gyermekei 1879. jan. 14. fiatal orvosok számára külföldi ösztöndíjat alapítottak.