R. Hirsch Nelli rajzaival
A kötéstáblán festett selyembetét!
A műlapok foltosak!
GYULAI PÁL (Kolozsvár, 1826. jan. 25. – Bp., 1909. nov. 9.): irodalomtörténész, költő, prózaíró, egyetemi tanár, kritikus, az MTA tagja (l. 1858, r. 1867, ig. 1883, t. 1906). Apja nemesi származású tisztviselő. A kolozsvári ref. kollégiumban tanult. 1845-től az erdélyi arisztokrata Bethlen János fiainak nevelője. Ezekben az években versei, novellái jelentek meg. 1848 tavaszán Kolozsvárott a forradalmár ifjúság egyik szóvivője, Szász Károllyal és Mentovich Ferenccel forradalmi politikai versekből összeállított kötetet adott ki Nemzeti színek címmel. A forradalom eseményeiben, harcaiban azonban nem vett részt. A békepárti Teleki Domokos titkára Pesten, Gernyeszegen, majd ismét Pesten. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását. 1853-ban Pákh Alberttal szerk. a Szépirodalmi Lapokat. 1854-ben jelent meg az Új Magyar Múzeumban nagy irodalomtörténeti jelentőségű tanulmánya, a Petőfi Sándor és lírai költészetünk. 1855–56-ban tanítványával, Nádasdy Tamással Berlinben, Párizsban, Münchenben tanult. Az 50-es évek végén már az irodalmi Deák-párt egyik vezető alakja, Kemény Zsigmond, Csengery Antal, Arany János barátja. 1858-ban feleségül vette Szendrey Máriát, Petőfi sógornőjét. Ugyanebben az évben a kolozsvári ref. kollégiumhoz került tanárnak. 1860-ban a Kisfaludy Társ. tagja. 1862-ben jött vissza Pestre; Arany mellett a Szépirodalmi Figyelő segédszerk.-je, a Magy. Írók Segélyegyletének titkára 1867-ig, tanár a ref. gimn.-ban, majd a színiképző alig.-ja. 1870-től az MTA osztálytitkára, az ak.-i pályázatok döntő szavú bírálója. 1873-tól szerk. a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt. 1876-tól 1892-ig a bp.-i egy tanára, Toldy Ferenc utóda. 1879-től a Kisfaludy Társ. elnöke, 1885-től főrendiházi tag. 1899-ben lemondott a Kisfaludy Társ. elnökségéről, 1902-ben megvált az egy.-től. Utolsó éveiben már csak a Budapesti Szemlét szerk. Szépirodalmi művei közül kiemelkedik az Egy régi udvarház utolsó gazdája c. regénye, a m. kritikai realizmus egyik első alkotása. Legmaradandóbbat mint irodalomtörténész és kritikus alkotta a népi-nemzeti irány elismeréséért vívott harcaival. 1870 után kritikáiban egyre inkább a konzervatív világszemlélet jutott kifejezésre. Sajtó alá rendezte, többnyire bevezetéssel, jegyzetekkel Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Kemény Zsigmond, Arany László és mások műveit, valamint a Magyar Népköltési Gyűjteményt.