Juhász Gyula első verses kötete.
Ritkán fordul elő.
Juhász Gyula (Szeged, 1883. ápr. 3. – Szeged, 1937. ápr. 3.): tanár, költő, hírlapíró. Szegedről a piaristák váci noviciátusába került. Első verseit a Szegedi Napló közölte. A rendet hamar otthagyta, s a bp.-i egy. bölcsészkarán 1902–1906 között a magyar latin szakot végezte. Egy.-i évei alatt a Négyesy-féle stílusgyakorlatokon mély barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. 1905-ben került először kapcsolatba Adyval. Egy.-i hallgató korában sokat dolgozott kérészéletű ifjúsági folyóiratokba (A Tűz, Virágfakadás, ez utóbbit Endrődi Bélával alapította). Középisk. tanári oklevelének megszerzése után nem kapott fővárosi állást, csak vidéken taníthatott: Máramarossziget (1906–08), Nagyvárad (1908–11), Szakolca (1911–13), valamint Makó (1913–17) működésének főbb állomásai. Nagyváradon ismerte meg szerelmi lírájának fő ihletőjét, Sárváry Anna színésznőt. A sok, főleg politikai jellegű támadás miatt tanári pályáját meg kellett szakítania, és visszatért Szegedre újságírónak. Később vidékről fővárosi lapokba is, főleg a Magyarságba és az Est-lapokba küldte írásait, verseit. Súlyos idegbaja először 1914-ben, majd ezután többször is öngyilkossági próbálkozásokba kergette. Tagja volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, versei Ady és Babits költeményeivel együtt jelentek meg a Holnap c. antológia első és második kötetében. A Petőfi (1920) és a Dugonics Társaság tagja volt. 1917-től haláláig állandóan Szegedem élt, a szegedi hírlapok munkatársa, többek között élete végéig dolgozott a Délmagyarországba. Újságcikkeit egyre radikálisabb hangnem jellemezte, s azokban az ország haladását, valamint politikai és társadalmi átalakulását sürgette. 1918 őszén a szegedi Nemzeti Tanács tagja, a Radikális Párt elnöke. A proletárdiktatúra alatt a szegedi Nemzeti Színház direktóriumának egyik vezetője. A forradalom utáni években üldözték, sőt még tanári nyugdíjától is megfosztották. Verseken kívül színdarabokat, krokikat, irodalmi humoreszkeket és paródiákat is írt. Regénnyel kísérletezett (Orbán lelke), és remek kis – már csak halála után kiadott – írói arcképben foglalta össze Tömörkény István életének és műveinek törekvéseit, érdemeit (Szeged, 1941). A Tanácsköztársaság bukása után is hű maradt 1918–19-ben vallott nemzeti és humanista eszméihez. 1922-ben főszerk.-je a Magyar Jövendő c. szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi folyóiratnak. Háromszor is kitüntették Baumgarten-díjjal: 1929-ben, majd 1930-ban és 1931-ben. Élete vége felé főképp a Délmagyarországban jelentek meg írásai. Ő figyelt fel legelőször József Attila költői tehetségére és pártfogásába vette. Utolsó évei visszavonultságban teltek: a sok igaztalan mellőzés, üldözés és a magány felőrölte idegzetét, végül megmérgezte magát, s már nem tudtak segíteni rajta. – M. J. Gy. Versei (Szeged, 1907); Új versek (Békéscsaba, 1914); Ez az én vérem (versek, Szeged, 1919); Késő szüret (versek, Bp., 1919); Nefelejcs (versek, Szeged, 1921); Testamentum (versek, Bp., 1925); Hárfa (versek, Bp., 1929); Holmi (vegyes prózai művek, Bp., 1929); Fiatalok, még itt vagyok (versek, Szeged, 1935); Örökség (válogatott prózai írásai, I–II. Bp., 1958); Babits–Juhász–Kosztolányi levelezése (Bp., 1959); Összes versei (Bp., 1959); Összes művei (kritikai kiadás, I –III. Szerk. Ilia Mihály és Péter László, Bp., 1963). – Irod. Baróti Dezső: J. Gy. (Szeged, 1933); Kozocsa Sándor: J. Gy. (Bp., 1937); Bóka László: J. Gy. (Irod. tört. 1951); Garamvölgyi József: J. Gy. és a forradalom (Irod. tört. 1952); Kispéter András: J. Gy. (Bp., 1956); Eörsi Júlia: Tiéd a sírig (Szeged, 1957); Szabolcsi Miklós: J. Gy. problémák (Irod. tört. 1961); Péter László: J. Gy. és a munkásmozgalom (Bp., 1961); Szalatnai Rezső: J. Gy. hatszáz napja (Bp., 1962); J. Gy. 1883–1937 (emlékkönyv, szerk. Paku Imre, Bp., 1962); Péter László: J. Gy. a forradalmakban (Bp., 1965). – Szi. Szabolcska Mihály: Fiaim, csak énekeljetek (vers, 1908); József Attila: J. Gy.-hoz (vers, Szeged, 1922); Eörsi Júlia: Áldott vidéken (r., Bp., 1924); Szabó Lőrinc: Találkozás (vers, 1930); Radnóti Miklós: Elégia J. Gy. halálára (vers, 1937); Juhász Ferenc: J. Gy.-hoz (vers, 1951); Berda József: J. Gy.-ról); Kassák Lajos: J. Gy.-t olvasom (vers, 1955); Weöres Sándor: J. Gy. (vers, 1961); Erdélyi József: Szolnoki emlék (vers, Tiszatáj, 1963. 4. sz.).