Erdősi Imre tábori lelkész „branyiszkói hős pap” nevére kiállított útlevél, menlevél.
1849 augusztus 25.
Jósa Péter és Drevenyák Ferenc császári, királyi biztos aláírásával.
Hátoldalon orosz nyelvű ellenjegyzéssel.
--------------------------------------------

Erdősi Imre, eredeti nevén Poleszni Imre (Nyitra, 1814. november 4. – Nyitra, 1890. február 9.) piarista szerzetes, pedagógus, az 1848–49-es szabadságharcban tábori lelkész.

Polgári családba született. Tanulmányait a nyitrai és a lévai piarista kollégiumban végezte, majd 1832-ben belépett a piarista rendbe. 1840-ben pappá szentelték és a selmecbányai piarista iskolában kezdett tanítani. 1849 elején, mikor Görgei Artúr feldunai hadteste a bányavárosok közelében harcolt, megismerkedett Guyon Richárd ezredessel. A hadtest elvonulásakor önként jelentkezett szolgálatra és ettől kezdve a szabadságharc végéig tábori lelkészként szolgált a honvédségben. A szabadságharc magyar hadseregében a tábori lelkészek nem kaptak katonai rangot, de az ütközetekben részt kellett venniük. Feladatuk a harcolók buzdítása, a sebesültek vigasztalása és ápolása volt, de sok esetben jelentős szerepük volt egy-egy ütközet sikeres megvívásában is.

A február 5-ei branyiszkói ütközet nem csak Guyon Richárd, hanem Erdősi Imre nevét is országosan ismertté tette. A 33. zászlóalj élén több rohamot vezetett a hágót védő császári csapatok ellen és a siker jelentős részben az ő érdeme is volt. Kortársai az ütközet után a „branyiszkói hős pap”, vagy a „magyar Kapisztrán” néven is emlegették. A győztes ütközet még jobban elmélyítette a barátságot Erdősi és Guyon között, így mikor Guyon a komáromi várban, majd a délvidéken kapott új beosztást, Erdősi mindvégig követte.

A világosi fegyverletétel után házi őrizetbe helyezték és rövid időre eltiltották a tanítástól. Magyarosított családneve helyett 1867-ig eredeti nevét kellett használnia. 1850-ben Nagykárolyban kezdett ismét tanítani. A következő évben Temesváron, majd Kolozsváron, 1854 és 1857 között ismét szülővárosa piarista gimnáziumában tanított. 1861 és 1878 között a kecskeméti piarista rendház főnöke, ezután 1888-ig a Budapesten a piarista rend kormánytanácsosa volt. 1888-ban, röviddel halála előtt visszaköltözött szülővárosába.
Irodalom:
Gál István: Piaristák a szabadságharcban
Kiss Vendel – Kövesdi Mónika: „A magyar Kapisztrán”
------------------------------------------------------
Jósa Péter (nagybányai),

főispán, szül. 1804. febr. 22. Nagy-Kállóban (Szabolcsmegye), hol atyja J. István megyei főorvos volt; J. iskoláit Egerben és Debreczenben végezte. 1830 körül Lajcsák Ferencz nagyváradi püspök praefectusa lett. Biharvármegyében a conservativ párt vezérszónoka, s 1846-ban a kir. ítélő tábla ülnöke volt. Mint ó-conservativ 1848-49-ben nagy-szántói birtokára vonult vissza. A szabadságharcz után kir. biztos, később főispán és 1851-ben a bécsi legfőbb semmítőszék magyar osztályánál biró lett. 1854-ben a politikai pályáról végkép visszalépett. Meghalt 1874-ben birtokán Napkoron (Szabolcsmegye).

Seneca műveit fordította magyarra, mely kéziratban fia birtokában van.
Szinnyei.