Ghyczy Kálmán (Komárom, 1808. február 12. – Budapest, 1888. február 28.) magyar konzervatív politikus, ügyvéd, pénzügyminiszter.

Bár a Magyarország számára Ausztriától nagyobb függetlenséget követelő politikai erőkhöz tartozott, szerepet vállalt az 1867-es kiegyezés belpolitikai előkészítésében. Pénzügyminiszterként kulcsszerepe volt a magyar költségvetésben az 1870-es évek közepére fellépő válság megoldásában.
1843-ban Komárom vármegye országgyűlési képviselője ("követe") lett, 1844-ben a vármegye első alispánja. Politikai karrierje mellett a szakmai ranglétrán is emelkedett: 1847-ben személynöki ítélőmester, később nádori ítélőmester lett.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Habsburg császári udvarral szembeszegülő Batthyányi-kormány igazságügyi államtitkára volt, ugyanakkor vármegyéje országgyűlési követe.
A szabadságharc leverése után 1849-ben hűségnyilatkozattal felérő emlékiratot írt Pázmándy Dénessel együtt Windischgraetzhez, de ekkor nem folytatta a politikai pályát, visszavonult birtokára.

Később azonban visszatért a politikába és 1861-ben már a képviselőház elnöke volt, 1865-től pedig a magyar balközép vezére. A Határozati Párthoz tartozott és kezdetben megpróbált Tisza Kálmán és a Felirati Pártot vezető Deák Ferenc közt közvetíteni.

1873-ban saját politikai erőt alapított, a Középpártot. Kilépése a Tisza Kálmán vezette balközép pártból annak végét jelentette (igaz, hogy egy olyan későbbi szövetség részeként, amelynek miniszterelnöke Tisza lett). "Erkölcsi tekintély dolgában mindjárt Deák Ferenc mellett foglalt helyet" – írta Ghyczyről évtizedekkel később a Nyugatban Halász Imre.
Pártja véleményét ki sem kérve, az uralkodó hosszas rábeszélésre elvállalta a Bittó-kormány pénzügyminiszteri posztját. Ezt a pozíciót 1874. március 21. és 1875. március 2. közt töltötte be.

A pénzügyminiszterséget olyan időszakban vette át, amikor a költségvetés krónikus bajokkal küszködött. A kiegyezés utáni években gazdasági optimizmus lett úrrá az országon, sokan az adók csökkentését várták. A költségvetés valójában adóemelésre szorult, csak ezt senki nem merte kimondani. Ezt a szerepet és a népszerűtlenséget Ghyczy vállalta magára, utat törve utóda, Széll Kálmán adópolitikája számára.

"Az adófelemelések igazi apja Ghyczy volt. Széllnek már csak az adoptív-apa szerepe jutott. Ghyczy magára merte venni az adófelemelés indítványozásával járó szörnyű ódiumot s azután magával vitte ezt Igmándi magányába" – írta Halász Imre.

A Ghyczy előterjesztette 1875-ös költségvetés azt irányozta elő, hogy a költségvetés hiányából 13 millió forintot adóemelésekből fedezzenek. A költségvetés ellen azonban egykori szövetségese, Tisza kemény politikai hadjáratot indított és amikor 1875 februárjában pont Tisza vezetésével jött létre a "fúziós kabinet", Ghyczy távozása elkerülhetetlenné vált. A fúziós egyezség szerint azonban utóda a Deák-párti Széll, az adóemelések híve lett.
Miután pénzügyminiszteri posztjáról lemondott, egy időre visszavonult, de később ismét a képviselőház elnöke lett (1879-ig). 1885-ben a főrendi ház tagja lett
Wikipédia.