Kitaibel Pál
(Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.): természettudós, polihisztor, egyetemi tanár. Papi pályára indult, 1780-ban azonban a budai egy. jogi karára iratkozott be, majd az orvoskaron folytatta tanulmányait. 1784-ben Winterl József Jakab professzor mellett ő az első botanikus adjunktus. 1785-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. Működését az egy. botanikus kertjében kezdte. Rendezte a Mygind-féle herbáriumot, ezzel lerakta az egy.-i herbárium alapját; gyarapította és rendszerezte a botanikus kert állományát. A kormány megbízta a hazai ásványvizek és természeti viszonyok tanulmányozásával. 1792–1816 között Erdély kivételével az egész akkori Mo.-ot beutazta. Mint igazi polihisztor, útinaplóban természeti leírásain kívül néprajzi megfigyeléseit is leírta. 1795-ben bártfai útján megismerkedett Waldstein Ádám gróffal, aki barátja, munkatársa és támogatója maradt a továbbiakban. 1810-ben a tanszékek szétválasztásával ~t a botanika tanárává és a botanikus kert prefektusává nevezték ki, az egy.-en azonban sem addig, sem azután nem adott elő. 1813-ban kötelezték Mo. természetleírásának és flórájának megírására. Egészségi állapotának rohamos romlása miatt 1816-ban nyugalomba vonult, összefoglaló flóraművét sem tudta megírni. Gyűjteményét és kéziratait a nádor megvette az MNM számára és ezzel lerakta a természetrajzi tár alapjait. 275 növényfajt és fajalatti egységet írt le, amelyek időtállónak bizonyultak (a hazai flóra jellemző fajainak mintegy felét ő fedezte fel), 50-nél több növény viseli nevét, köztük a Kitaibelia vitifolia. Nemcsak flórakutató, de ökológiai és növényföldrajzi megfigyelései is vannak. Több új hazai állatot is fedezett fel, így a földikutyát, az Ablepharus pannonicus gyíkot stb. Jelentős mint mineralógus (ő a tellur igazi felfedezője, vö. Gombocz Endre: Term. Tud. Közl. 1913), először állított elő klórmeszet, hidrogénferrocianidot, nehézfémek zsírsavakkal alkotott sóit stb., tőle származik az első hazai földrengés szakszerű leírása (Mór, 1810). A balneológia m. úttörője, 150 ásványvizet elemzett meg. A Természettudományi Társulat gondolatának első hirdetője. Ő volt a századforduló legnagyobb m. természettudósa. – F. m. Descriptiones et icones p! antarum rariorum Hungariae (Waldstein Ádám gr. támogatásával és szerkesztésében, Viennae, I–III., 1799–1812, 280 folio színes növénymetszettel); Plan zu einer ungarischen Gesellschaft für Naturkunde (Pesth, 1802); Topographische Beschreibung von Ungarn (Pesth, 1803); Dissertatio de terrae motu… in genere ac in specie Mórensi anno 1810 (Tomcsányi Ádámmal, Budae, 1814); Hydrographia Hungariae (posztumusz mű, I–II, kiadta Schuster János, Pest, 1829); Reliquiae Kitaibelianae (kiadta Kanitz Ágost, Halle, 1863); P. Kitaibelii Additamenta ad floram Hungariae (kiadta Kanitz Ágost Verh. Zool.-Bot. Ges. Wien, 1863); Diaria itinerum Pauli Kitaibelii (K. útinaplóinak teljes szövege, szerk. Gombocz Endre, Bp., 1945)- Irod. Gombocz Endre: K. és kora (A magyar botanika története, Bp., 1936); Jávorka Sándor: K. P. (Bp., 1937, teljes bibliográfiával); Tasnádi Kubacska András: K. P. (Terin. tud. Közl, 1957.); Jávorka Sándor: K. P. Születésének 200-ik évfordulójára (Magy. Tud. 1957).
Életrajzi lex.