Zichy Mihály (Zala, 1827. okt. 14. – Szentpétervár, 1906. febr. 29.): festő, grafikus, a magyar romantikus festészet jelentős alakja. ~ Antal öccse. 1842-től Pesten jogi tanulmányokat folytatott s egyidejűleg Marastoni Jakab festőisk.-jának növendéke volt. 1844-ben Bécsbe került, ahol Waldmüller tanítványa volt: Itt készült 1846-ban első jelentős műve, a Mentőcsónak c. festménye, mely a romantika kedvelt témáját mély pszichológiai kifejezőerővel dolgozta fel. 1847-től Waldmüller ajánlására Szentpéterváron a cár egyik rokonának rajztanára lett. Az első m. miniszterelnök, Batthyány Lajos arcképének megfestésével (1849) hitet tett a szabadságharc eszméje mellett. 1850-től egy fény képésznél dolgozott retusőrként, miközben számos ceruzarajza, akvarell- és olajportréja látott napvilágot. A gatsinai vadászatról a cár megrendelésére 1853-ban készült rajzsorozata megszerezte számára az udvari művész rangot. Az udvari élet eseményeit megörökítő rajzokon kívül azonban a népélet ábrázolására is talált módot utazásai során. 1857-ben a nyomorgó festők támogatására megalapította az ún. Pénteki Társaságot. 1868-ban festette a spanyol inkvizíció borzalmait megelevenítő Autodafé c. festményét. 1871-ben nagy európai utazásra indult, majd 1874-ben Párizsban telepedett le. Itt tevékenyen részt vett a Kölcsönösen Segélyző Magyar Egylet – a Párizsban élő m. kisiparosok szervezete -munkájában, melynek utóbb elnöke lett. Trefort Ágoston megbízásából megfestette Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára c. képét. Következő nagyobb szabású képe 1875-ben készült: III. Henrik tivornyája. A Párizsi világkiállításra 1879-ben festett A rombolás géniuszának diadala c. festményét merész, antimilitarista mondanivalója miatt a francia hatóság kitiltotta a kiállításról. 1881-ben elhagyta Párizst, s rövid nizzai, bécsi és zalai tartózkodás után visszatért Szentpétervárra. Ettől kezdve főleg illusztrálással foglalkozott. Ebben a műfajban alkotta legjelentősebb műveit. Madách Imre Az ember tragédiájának (1887) és Arany János 24 balladájának illusztrációja (1894 – 98) fakszimile kiadásban jelent meg. (Ez utóbbinál a balladák szövegét is ő írta le.) Ritka rajzkészséggel és drámai erővel elevenítette meg Lermontov, Gogol, Puskin, Madách, Arany és Petőfi műveit. Haladó eszméket tükröző alkotásainak mély politikai, filozófiai és erkölcsi mondanivalója biztosított rendkívüli és maradandó hatást. – Irod. Bodányi Ödön: Adatok Z. M. életéből és művészetéről (Bp., 1907); Rózsa Miklós: Z. M. élete és művészete (Bp., é. n.); Elek Artúr: Z. M. születésének századik évfordulóján (Nyugat, 1927. II.); Bende János: Z.