Meller Simon: A NÉMET ÉS NÉMETALFÖLDI RÉZMETSZÉS A XV. SZÁZADBAN
Egy ember zseniális ötlete vagy fokozatos kísérletek szükségszerű fejlődése volt-e a rézmetszet létrehozója, nem tudjuk. A krónikák hallgatnak róla; a primitiv alkotások nagy része elveszett. Az egész XV. századból alig ismerünk többet 3�4000 rézmetszetű ábrázolásnál, az új művészet gazdag termésének bizonyára elenyészően csekély hányadát. Jó részök csak egy példányban maradt ránk; soknak csak másolatok tartották fenn emlékét; látnivaló, hogy sokszorosan többnek kellett elpusztulnia. A kis papírlap veszendő jószág, gyűjtők akkortájt még nem őrizték őket féltő gonddal, nagyrészt csak azok kerülték ki a pusztulást, melyeket könyveikbe ragasztottak be a klastromok ájtatos lakói, drága miniatűrök olcsó pótlására. Kortársak feljegyzései híján e töredékes anyagban a magunk lábán kell eligazodnunk, az egy kézre valló lapokat csoportosítanunk, az egyes kezek munkái között a kapcsolatokat, az iskolai összefüggéseket, az időbeli egymásutánt megállapítanunk. Évtizedek szorgos, tudós munkássága után ma már annyira vagyunk, hogy a fejlődésnek elég világos képét rekonstruálhatjuk.
*
A XV. század második negyedéből valók legrégibb lapjaink. 1446 előtt kellett készülnie egy rézmetszetű kártyajátszmának, melynek a párisi Bibliotheque Nationale és a drezdai Kupferstichkabinet őrzik egy-egy nagyobb sorozatát, minthogy ez évtől kezdve illuminait kéziratokban e kártyalapok részleteinek másolatával találkozunk. A XV. század e legrégibb és legszebb rézmetszetű kártyáinak technikája és művészi felfogása annyira egyéni és jellemzetes, hogy e jelek alapján egy egész sor metszetet tulajdoníthatunk a "játékkártyák mesteré "-nek. Lehrs Max, a XV. századbeli rézmetsző művészetnek legkiválóbb kutatója, most megjelenő összefoglaló munkájában1 106 szám alatt lajstromozza műveit. Igaz, hogy ezek közül 64-et az említett kártyajátszma lapjai foglalnak el.
A játékkártyák mestere valószínűleg felső-németországi - talán bázeli - - ötvös volt. Munkássága hosszabb időre terjedhetett, mert metszetei jelentékeny fejlődésről tanúskodnak. Első művei, mint például Krisztus az Olajfák hegyén (Lehrs 1), a Krisztus életét ábrázoló sorozat (Lehrs 4�27), Szent Katalin vértanúsága (Lehrs 39) még úgyszólván egészen a középkor, pontosabban a trecento művészeti álláspontján állanak. Tér előállítására alig törekszik; tájábrázolása egészen sematikus, perspektivaérzése egyáltalán nincsen; alakjai testetlenek, ruhái üresek. De kitűnő elbeszélő; élénk taglejtésű alakjai szabatosan és hang-súlylyal mondják el szerepüket. A trecento művészetéről annál inkább beszélhetünk nála, mert olasz nyomokat vélünk munkáiban feltalálhatni: a Szent Katalin vértanúsága (L. 39) például úgy hat, mintha olasz trecentisz-tikus fogalmazásnak német fordítása volna. E korai művek bizonyára a XV. század 30-as éveiben keletkeztek. Kezdetlegesebbek s szemmelláthatóan jóval korábbiak a már említett kártyajátszma lapjainál, melyek pedig nem lehetnek későbbiek a negyvenes évek első felénél. E kártyajátszma új étappe-ot jelent mesterünk fejlődésében. Míg korábbi művei még a középkor követőjének mutatják, e lapokon már az újkori művészet első nyomai jelentkeznek.
1380 óta új áramlat mutatkozik az európai festészetben. A trecento emlékezetből való festésével szemben a részletek: növények, állatok, emberi arcok, fegyverek és öltözetek pontos, aprólékos megfigyelése lép fel; a vallásos felfogás helyét pedig világias szellem foglalja el. E szellem derült, előkelő; díszes ruhákban, drága fegyverekben, pazarul szerszámozott lovakban leli kedvét; ünnepi felvonulások, vidám vadászatok, gazdag lakomák a kedvenc témái. VI. Károly fényűző Parisa e művészet központja; itt találkoznak Franciaország, Burgundia és Flandria művészei; innét hódítja meg az új divat Felső-Olaszországot s terjed le egészen Umbria és a Marche városaiig. A francia udvari művészet emlékét számunkra csak páratlanul szép illuminait kéziratok őrizték meg. Olaszország művészete szerencsésebb, mert freskói és függő képei egy része ránk maradt. Antonio Veneziano, Altichiero és Avanzo falképeiben jelentkeznek az új irány kezdetei; virágját Gentile da Fabriano, Pisanello és Masolino műveiben éri el. A játékkártyák mestere művészetének második korszakában ezen irány hatása alá került. Hogyan, német festő kortársai útján, vagy francia illuminait kéziratok, esetleg olasz képek hatása alatt � nem tudhatjuk. Analógiát mindenütt találhatunk; a legmeglepőbb talán az, mely a kártyajátszma néhány figurája és Ottaviano Nelli folignói freskói közt van.
Mesterünk egy teljes kártyajátszmája 48 lapból állott. A négy szín mindegyike 12 lapot: négy figurát és nyolc számot foglalt magában. E négy szín nem volt ugyanaz minden játszmában: a ránkmaradt töredékekben öt színjelet különböztethetünk meg; ember-, vadállat-" szarvas-, madár- és virágszínt. A figurák: alsó, felső, dáma és király, a számkártyák: kettőtől kilencig. Figurák és színjelek változatos kombinációi szemmelláthatólag ingerelték a művész játékos fantáziáját. A kártyalapokon felvonulnak előttünk e kor franciás művészetének jellemző alakjai: kecses tartású nők, bő köntösben, szeszélyes fejdíszszel; szelíd ifjak csipkézett szélű sallangokkal túlhalmozott gazdag ruhában, tollas, nagy kalapban vagy fejük köré csavart sallangos hosszú kendőben. A színjelekben a művész finom természetmegfigyelése lep meg; az emberszín vademberkéi kissé groteszk, kedves mozdulataikkal hatnak; a virágok közül a natu-ralisztikus cyklamenek válnak ki; nagyon jók a szarvasok és a medvék; de legelragadóbbak talán a madárszin kócsagjai, melyek a legfinomabb japán tusrajzokra emlékeztetnek. A művész technikája is már teljesen fejlett és biztos; hajszálvékony párhuzamos vonalakkal mintáz s a mélyebb árnyékokban gyönyörű bársonyos tónusokat ér el. A játékkártyák idejéből való még egy-két más lapja is; legbájosabb köztük tán a Szent György (L. 35), a franciás felfogásnak e jellemző példája.
Ezen előkelő, udvari jellegű, franciás művészettel szemben a XV. század 20-as éveiben Európaszerte egy új, nemzetibb és férfiasabb művészi irány lép előtérbe. A finom részletmegfigyeléseket következetes naturalizmus váltja fel, az udvari élet vidám jelenetei helyett az élet nagyobb teljessége érdekli a művészeket. Flórencben Masaccio és Donatello az új irány nagy harcosai; Felső-Németországban Lucas Moser, Hans Multscher és a zseniális Konrad Witz nyers ereje gyűri le a franciás konvenciókat: Németalföldön a Van-Eyckek tüneményes alkotásaiban a teljes erejű reálizmus nyerseség nélkül, a festői felfogás és tökéletes festői előadás ragyogó zománcában jelenik meg. A játékkártyák mestere ez új művészetet már teljesen nem tudja magáévá tenni, de legérettebb műveiben a Konrád Witz-csoport hatása kétségtelen. A "Mária a kígyón" (L. 29.) fokozott testisége, a "Szenvedő Krisztus" (L. 28.) beható anatómiája, a "Szent Antal" (L. 34.) és "Sienai Szt. Bernardino" (L. I. 239. 11.) monumentális megjelenése már ez új művészet jegyében állanak.
A játékkártyák mesterének hatása mély és kiterjedt volt. Tisztára az ő művei ismétlőjének tekinthető "az 1462. év mestere", kit egyik lapján (Szentháromság, München, L. 17) látható kéziratos jegyzetről neveztek el így. Nemcsak hogy alkotó képzelet híján van, de technikája is durvább, elnagyoltabb, mint példaképéé. Jelentősége egyedül az, hogy megőrizte számunkra mestere oly motívumait is, melyeket eredetiben nem ismerünk.
Érdekesebb és önállóbb "az 1446. év mestere". Egy hét lapból álló passiót és egy 12 lapból álló apostolsorozatot ismerünk tőle; mind a 19 lap unikum és valamennyit a berlini Kupferstichkabinet őrzi. A "Krisztus ostoroztatás"-án (L. 2) olvasható az 1446. évszám, melyről mesterünk nevét nyerte - - az első évszám és az első biztos dátum a rézmetszet történetében. E sorozatokon kétségtelen a játékkártyák mesterének hatása, de inkább korai, mint későbbi műveié. Gondos, noha kissé száraz és kötött ábrázolások, teljesen a vésett ötvösmunkák stílusában; míg a játékkártyák mesterében már festőt is gyanítottak, addig itt nem lehet más szerzőre gondolni, mint ötvösre.
Fontosabb s a játékkártyák mesterével szinte egyenrangú jelenség a Keresztelő Szent János mestere. Míg az előbbi a századeleji franciás művészetnek képviselője s csak utolsó műveiben érezteti az új reálizmus hatását, addig az utóbbi teljesen az új irány híve. A játékkártyák mesterének bájos finomságait nála nyers erő és páthosz váltják fel. Összesen 11 művét ismerjük: egy apostolsorozat kilenc lapját (L. l �9.), a Keresztelő Szent Jánost a pusztában (L. 11), melyről nevét nyerte és egy Szent Kristófot (L. 10). Apostolai erőteljes, zömök, kemény vonású férfiak, kik Konrad Witz alakjait juttatják eszünkbe. Művészete egyáltalán e mesterével rokon. Legérettebb alkotása a Szent Kristóf, mely tájképe befejezettségével, anatómiai ismeretei fejlettségével, előadása biztonságával magasan kiemelkedik az egykorú metszetek közül. Munkásságát a XV. század 50-es éveibe szokták helyezni, de biztos alap nélkül; s nincs kizárva, hogy az még a 40-es évekbe nyúlik vissza. Működésének színtere minden valószínűség szerint Felső-Németország volt.
Míg Felső-Németország e primitív grafikusainál a festészet fejlődésével való lépéstartás nyilvánvaló, addig Németalföldön, mely e korban a festői fejlődés legmagasabb fokát mutatja, e kapcsolatot hiába keressük. Különös jelenség, melynek elfogadható magyarázatát adni nem tudjuk.
A németalföldi rézmetszők között legprimitívebb a Mária halálának mestere. Összesen csak hat lapját ismerjük, de egyénisége e hat lapban világosan meghatározódik. Munkásságát hozzávetőleg a XV. század 30-as éveire teszik. Metszetein semmi nyoma a Van Eyckek nagy vívmányainak, inkább a XIV. század vége felé készült tollrajzokra emlékeztetnek. De valószerűtlenségük, bizonytalanságuk mellett is rendkívül érdekesek; olyan közvetlenek, hogy szinte szabad tollrajzokként hatnak. Alak- és tájábrázolása egész kezdetleges, sokkal régiesebb és kezdetlegesebb, mint a német mestereknél; ellenben kifejező ereje megkapó. Nagy csataképén (L. 6) néha szinte elragad vehementiája, érettebb művei pl. a Szent Ferenc (L. 4), de a korábbi Mária halála (L. 5) is szinte elfeledtetik minden kezdetlegességét.
Vele rokon és egykorú, de sokkal biztosabb, tudatosabb s ezért jóval fejlettebbnek hat a Kálváriahegy mestere. Kilenc lapját ismerjük, melyeket mind - - a korai és kezdetleges Krisztus elfogatása (L. 1) kivételével - - majdnem a keresettségig elegáns előadás jellemez. Alakjai biztosan, néha tüntető biztonsággal és könnyedséggel állanak talpukon. Tájképe (Szent György, L. 6) primitív ugyan, azonban Krisztus ostoroztatásának(L.2) oszlopcsarnokát már meglepő biztossággal adja vissza. Alakjai testiségét pompásan érezteti; a harcos (L. 9) hatásos alakjának még az érett reneszánsz idejében is van visszhangja (Hans Sebald Beham). Művei legszebb részletei közé tartozik az öt kis lovas a Szent György (L. 6) előterében.
Ugyancsak a németalföldi művészet körébe tartozik a szerelemkertek mestere, kinek tevékenységét a XV. század 40-es éveibe helyezhetjük. 22 lapja maradt ránk, valamennyi csak egy példányban. A két előbbinél jelentéktelenebb művész; a kor primitivsége nála az egyéni képesség korlátozottságával találkozik. Jellemző, hogy testetlen, elnyújtott alakjait nem tudja talpukra állítani; azok néha egész komikusán nyújtózkodnak lábujj-hegyeiken. Érdekességét témáinak köszönheti; ú. n. szerelemkertjei (L. 20 és 21) érdekes dokumentumai a burgundi udvari élet ideáljainak. Szent Eligiusa (L. 16) pedig az akkori ötvösműhely - talán a mester saját műhelyének-- igaz és gazdag képét nyújtja.
Még egy mester tartozik e körbe: a Bileam mestere. Csak kilenc kis lapját ismerjük; de e néhány lapjából egy finom érzésű, technikájában biztos művész, egy eredeti dekorativ tehetség szól hozzánk. Négy kis medaillonja kétségtelenül ötvösök számára készültmintául. A német és németalföldi rézmetszés gyermekkora végén, a XV. század közepén lép fel E. S. mester, kinek e monogramm mögött rejtőző neve mindmáig megfejtetlen s kivel a rézmetszés újabb, második fázisa kezdődik. Lehrs idézett művében 314 lapját sorolja fel, de e tekintélyes sorozat bizonyára kisebb elveszett lapjai számánál. Valószínű, hogy svájci ember volt; 1435 körül született és 1467-ben vagy 1468-ban halt meg. Alig dolgozott tovább 15 évnél, s e rövid idő alatt igazán rendkívüli munkásságot fejtett ki. Míg elődeinél az a benyomásunk, hogy azok -még a játékkártyák mestere is -- első sorban ötvösök s a rézmetszéssel csak mellékesen foglalkoznak, addig ő, bár szintén ötvösműhelyből került ki, úgy látszik, teljesen a rézmetszésre adta magát s azt tekintette fő feladatának. Máskép érthetetlen volna a termelés e gazdagsága � hisz lapjai száma bizonyára meghaladta a 600-at - - s érthetetlen volna az az intenzitás, mellyel a technikai problémák megoldását keresi.
E. S. mester lapjai közül 18 van monogrammal ellátva. Dátum 16-ön olvasható, még pedig kettőn 1461, négyen 1466 és tízen 1467. Ezeken az adatokon alapul a mester egész oeuvrejének összeállítása.
A monogrammal és dátummal ellátott lapok a mester működésének végét jelzik. Úgy látszik, ereje és dicsősége teljében jutott arra a gondolatra, hogy lapjait betűivel jelezze.
A gondolat új volt, hisz eddig monogrammal jelzett lapot még egyáltalán nem, évszámosat is csak egyet láttunk. E lapokhoz sorakozik azután a metszetek hosszú sora, melyeknek rajza, metszése kétségtelenül ugyanazon kézre vall, a legérettebb alkotásoktól vissza egészen a legprimitivebb kísérletekig. A stílkritika a mester műveinek összeállításában bámulatosán finom és pontos munkát végzett s ma már a művész egyénisége és fejlődése egész világosan áll szemeink előtt.
Első műveiben is már mint határozott önálló egyéniség lép fel. Önállósága mind végig jellemző tulajdonsága marad; egész gazdag oeuvrejében alig találunk egy-két részletet, mely előzőivel való kapcsolatra mutatna. Egyik legkorábbi műve a kis Jézus születése (L. 22), melyben már fellépnek jellemző vonásai: kissé száraz, józan felfogása s rajzbeli fogyatékossága, de evvel szemben nagy metsző technikai készsége és motivumgazdagsága is. A Madonna és az angyalok nem valami meg-nyerőek; az alakokból egyáltalán hiányzik az a költői báj, mely a játékkártyák mesterének teremtményeit elönti, de viszont az egész lap hasonlíthatlanul változatosabb, gazdagabb és teljesebb, mint az előző kornak alkotásai. Míg itt a művész a finom kontúrokon belül hosszú, egyenletesen vékony, egymást átlósan keresztező vonalakkal árnyal, addig már legközelebbi főművében a Sibylla és Augusztus császár címűben (L. 192) a hosszú vonalakat apró vonalkákra bontja fel, a fényfelületeket is megnagyobbítja s így lapjának összbenyomása világosabb és derültebb lesz. A motivum gazdagság még fokozódik, a földet különféle növények borítják, a háttér dombjait számos épület díszíti, a ruhák változatos ráncokban esnek a földre. A kártyamester primitiv lapjai mellé téve e nagy lap úgy hat, mintha a rézmetszés már a technikai eszközök teljes birtokában volna. Az apró vonalkák azonban kissé nyugtalanok s a folyton kísérletező mester csakhamar le is mond ily nagy mérvű alkalmazásukról. Lapjai megtartják derűit, fényes benyomásukat; a nagy fényfelületek tiszta és nyugodt terei mellett az árnyékokban hajszálvékony vonalak bámulatos sűrűn sorakoznak, s a kereszteződéseknél gyönyörű tusszerű tónusokat adnak. A művész első korszakának e harmadik fázisában teremti legszebb alkotásait, s ezek közül is kiemelkedik a Madonna a rózsát nyújtó angyallal (L. 80). A művész középső korszakában e technika teljesen kifejlődik. A körvonalakat erőteljesen, néha szinte túlozva metszi s ezeken belül az árnyalás teljesen biztos, s az anyaghoz szabott lesz. A testiséget meglepően ki tudja fejezni, az árnyaló vonalak különböző szögek alatt találkoznak s szinte követni látszanak a test hajlását. A lapok méretei általán kisebbek, mint eddig, a mester kis területen koncentrálva tudja előadni mondanivalóit. Különösen említendők Szent Borbála vértanusága (L. 161), Sámson az oroszlánnal (L 3), az Angyali üdvözlet (L. 10) és a Madonna a két angyallal (L. 74).
Utolsó éveiben a művész a mintázás még nagyobb plaszticitására törekszik. Az erőteljes, néha szinte drótvastagságú kontúrok közét hideg tűvel át meg átdolgozza s szinte ötvösműszerű domborodású és keménységű alkotásokat hoz létre. Gyakran gazdag építészeti keretbe helyezi alakjait s különös előszeretettel ábrázolja a nagymintájú brokátszöveteket. Technikai keresése szinte fokozódik: megpróbálkozik a fekete alapon való fehérnyomással is (L. 70) s bár e korszakának a technikázás túlsága néha árt, az Einsiedeini Madonna három ábrázolása (L. 68, 72 és 81), a Madonna nyolc angyallal (L. 76) vagy a Szent Mihály arkangyal (L. 154) a XV. század grafikájának legjelentékenyebb alkotásai közé tartoznak. Úgylátszik, hogy ereje teljében ragadta el a halál.
E. S. mester jelentősége első sorban technikai újításaiban van. Mig elődei szinte öntudatlanul oldották meg feladataikat, addig ő, tudatosan és fáradhatatlanul kísérletezve kialakítja a rézmetszés nyelvét. Láttuk, hogy változó szögek alatt találkozó árnyaló vonalai szinte követni látszanak a testek domborodását; itt már csak egy lépés választ el Schongauer nagyjelentőségű újításától: a testek hajlását tényleg követő s szükség szerint görbülő árnyvonalaktól. Technikája általánosan uralkodóvá lett és Schongauer újításai is azon épülnek fel. Technikai készségével ellentétben áll rajzbeli fogyatékossága. A perspektívával sehogy sem boldogul s úgyszólván minden lapján találhatunk elemi rajzhibákat. Magyarázata ennek csak az lehet, hogy ötvös- és nem festőműhelyben nevelkedett.
Képzelete rendkívül gazdag és rugalmas. Másoktól motívumokat nem vesz kölcsön s ugyanazon témának is mindig újabb meg újabb megoldását kísérli meg. Különös előszeretettel ábrázolja a ruhák redőit s ebben igazán rendkívüli változatosságot fejt ki.
A Keresztelő Szent János mesterének kemény, zömök naturalizmusával szemben az ő alakjai kissé szikárak és keresett mozdulatnak. Tánclépésük, különösen a késői művekben, szinte stereotyppé válik. A Van Eyckek és Konrád Witzek minden érzelgősségtől ment erőteljes természetutánzása után újabb érzelmesebb és stilizálóbb törekvések jelentkeznek a festészetben. Roger van der Weyden, Dirk Bouts s a flémallei mester művészetének német földön nincsenek egyenrangú képviselői: s azt hisszük, hogy ez iránynak legjelentékenyebb német eredménye nem Hans Multscher sterzingi oltára, sem Herlin és Schüchlin festményei, hanem E. S. mester nagyszabású grafikai oeuvre-je.
A mester hatása rendkívül mély és kiterjedt volt. Illuminátorok és fametszők széltében felhasználták motivumait festett kézirataikban és fametszetes könyveikben; nemcsak a németországiak, hanem hollandusok, olaszok és spanyolok is. Metszeteit függő- és falképekben is másolták; természetesen még gyakrabban találkozunk azokkal iparművészeti alkotásokon. De legnagyobb hatással szorosabb értelemben vett kartársaira, a rézmetszőkre, volt. Befolyása alól az öregebb mesterek sem vonhatták ki magukat; még a játékkártyák mestere is legérettebb művében, a Mária a kígyón (L. 29) címűben átveszi a fiatal E. S. mester néhány növényét.
Hatása kimutatható egy másik idősebb művésznek, a berlini passió mesterének néhány művén is. E kitűnő művészről semmi biztos életrajzi adatunk nincs, de nem lehetetlen, hogy Israhel van Meckenem ismert rézmetszőnek hasonnevű atyja és a XV. század ötvenes éveiben Bocholt város ötvöse volt, ahol a 60-as évek elején meghalt. Több mint 100 lapja maradt ránk; kiválnak közülök a gyönyörű, gazdag ornamentlapok (L. 95�106) és legérettebb művei, a bámulatos finom kidolgozású állatképek (L. 75�94).
E. S. mesternek és a berlini passió mesterének egy egész csapat másolója akadt, akik azonban munkájukat mechanice, a lapok szépsége iránt való érzék nélkül, üzletszerűen végezték. Többnyire kisméretű, durva technikájú lapokat készítettek; olcsó vásári árút; kis szentképeket, melyeket a hivek imakönyveikbe ragasztottak. Ilyenek voltak a Szent Erasmus mestere, a tízezer keresztény vértanúságának és a Dutuit-féle Olajfák hegyének mesterei. E tehetségtelen "mester"-ek sorába tartozik a virágkeretek mestere is, kinek fő lapját, Jézus gyermekségét, a budapesti tudományos egyetem könyvtára őrzi, mint unikumot.
Ugyancsak itt kell megemlítenünk a mondatszalagok mesterét, mint aki szintén idegen motívumokból élt és azokat feltűnően durva technikával elnagyoltan adta vissza.
Egészen más színvonalon áll, noha munkássága szintén nagyrészt másolásban merül ki, Israhel van Meckenem. A XV. század 40-es éveiben születhetett. Minthogy legkez-detlegesebb művei másolatok a berlini passió mesterének lapjai után, megerősítést nyer az a feltevés, hogy e jeles mester volt atyja s hogy Israhel már mint kis fiú atyja műhelyében tanulgatta a rézmetszést. A berlini passió mestere a hatvanas évek elején meghal s a fiú vándorútra indul. 1465-ben a Rajna melletti Cleveben találjuk. 1467-ben E. S. mester műhelyében dolgozik, kinek lemezei a mester halála után részben az ő kezébe jutottak. Erre vall legalább az a tény, hogy Israhel mintegy 40 E. S. lemezt átdolgozott. Ettől kezdve egy évtizeden át majdnem kizárólag E. S. lapjait másolta; nem kevesebb, mint 183 ilyen másolatát ismerjük.
Meckenem munkássága azonban tovább folytatódik egészen a XVI. század elejéig. 1503 november 10-én hal meg Bocholtban, mint jómódú, előkelő ember. Elete utolsó két évtizedében már az újonnan feltűnő mestereket másolja: a kölni P. P. W.-t, a németalföldi E V B mestert, a Hausbuch mesterét, Schongauert és végül Dürer négy lapját. Technikája azonban a régi marad s ezért kell őt még itt, a XV. századbeli rézmetszés második korszakában tárgyalnunk.
Technikája egészben véve a berlini passió mesterének álláspontján van. E. S. mester technikai rendszeressége hiányzik belőle, de szeszélyes vonalvezetésével, főleg az árnyaló vonalak sűrű összevisszaságával gyönyörű mélységeket ér el. Igaz, hogy ezeket csak a nagyon ritka korai levonatokban élvezzük; a finom vonalkák hamar elkoptak s Israhel bőven élt a retouche veszedelmes eszközével. Némely lapján 7�8 état-t különböztetünk meg.
Munkássága nagyrészt másolás. Mintegy 580 lapból álló oeuvrejében alig 90 lapja eredeti. De ezek között néhány egészen kiváló, mint például saját magának és nejének kettős arcképe (Geisberg 1) vagy pedig az Israhel névből képzett nagy ornament (Geisberg 474) bizonyítják, hogy nem tehetséghiány vitte őt a másolásra. Talán ifjúkori mintaképeinek, a berlini passió mesterének és E. S.-nek imponáló nagysága vagy a kor felfogása, mely az eredetiséget mai értelemben nem kereste, tán a szükség, mely a másolás gyorsabb munkájára késztette, voltak e sajnálatos jelenségnek okai.- Mindenesetre k jeles mester, kit nem szabad e század tehetségtelen másolóival egy sorban említenünk.
Ő egyúttal a XV. század első rézmetszője, kitől ötvösműveket is ismerünk. A müncheni National-Muséum őrzi Agnus-Dei tokját, a párisi Cluny-múzeum pedig a warbeyeni Szent Hermetus-céh pompás násfáját.
Israhel kapcsolat e kor német és németalföldi grafikai művészete között. A németalföldi rézmetszés tipikus képviselője azonban az a mester, ki W. betűvel és egy nyílhegyalakú jeggyel jelzi műveit s kiről csak annyit tudunk, hogy tán Merész Károly burgundi herceg (1467�1477) udvari rézmetszője volt. Erre enged következtetni az a tény, hogy a herceg nagy címerét (L. 44) metszette, hihetőleg 1467-ben mindenesetre 1472 előtt s hogy a tengeri hajók (L. 30�37) és a tábori és csatajelenetek (L. 22�29) sorozatai valószínűleg a herceg megbízásából készültek s az ő hajóhadát és katonaságát ábrázolják. E. S. mesternek kortársa és technikájának kétségtelen követője. Különben jelentékeny és nagyon önálló mester, tárgyaiban rendkívül változatos; ötvös létére el tudta sajátítani a korabeli festészét vívmányait s e tekintetben E. S. mestert is jelentékenyen felülmúlja. Szerepe a németalföldi rézmetszés történetében hasonló, mint E. S.-é a németében; ők ketten a XV. századbeli rézmetszés második korszakának legjellemzőbb mesterei.
A harmadik korszak Schongauer Martin rendkívüli horderejű munkásságán épül fel. E kiváló német mester 1445 körül született Kolmarban és 1491-ben halt meg Breisachban. Festő és rézmetsző és munkássága tudtunkkal az említett két városban játszódik le. Festménye alig néhány maradt ránk s művészete megítélésében 113, kivétel nélkül monogrammjával jelzett metszetére vagyunk utalva.
Metszeteiben kétségtelen a fejlődés menete, noha már első lapjai is, technikában és felfogásban jóval túlhaladnak mindent, a mit a rézmetszés eddig alkotott. Már első müveiben is mutatkozik egyik jelentős technikai újítása: az eddigi egyenes árnyaló vonalkák nála meggörbülnek s természetesen követik a testek domborodását. Felfogásában még nagyobb a változás; fölszabadítja a rézmetszést az ötvösi megkötöttség alól és a festő szabad művészetének körébe vonja. Az eddigi metszetek szigorúan véve, ötvösi mintalapok voltak; az ő művei önálló, befejezett képek, melyek önmagukért készültek és önmagukért vannak.
Korai műveiben a képzelet gazdagsága s az érzés naiv közvetlensége lepnek meg. A nagy formátumokat kedveli, úgy látszik nagyobb területekre van szüksége, hogy festői fantáziája kellőkép érvényesülhessen. Szent Antal kísértése (B. 47) még a fiatal Michelangelót is utánzásra készteti. Jézus születése (B. 4), a három királyok imádása (B. 6), a Menekülés Egyiptomba (B. 7) s e sorozat legtökéletesebb lapja, Mária halála (B. 33), a testiek szabatos ábrázolásával, a lelkiek megkapó éreztetésével ragadnak el. Milyen új a "Vásárra menők" képe (B. 88), a realisztikus életképek ez őse és milyen kimeríthetetlen szépségben a keresztet vivő Krisztus (B. 21) hatalmas kompozíciója! Már ez első művekben is egy érett nagy mesterrel állunk szemben.
Fejlődése menetén Schongauer egyre tudatosabb, koncentráltabb és mélyebb lesz. Formátumait megszűkíti s. a kisebb területen tömörebben adja elő mondanivalóit. A régebbi mesterek árnyékainak vonalösszevisszaságát nála egyrétű vonalkeresztezés váltja fel, mely az árnyékok mélységét és átlátszóságát egyaránt biztosítja. E korba tartozik a Passió (B 9�20) és az apostolok (B. 34�45) sorozata.
Utolsó műveiben végre a mester technikája csodálatos készségében, felfogása nagyszerű koncentráltságában áll előttünk. Technikáját a pásztorbot (B. 106) és a füstölő (B. 107) ábrázolásában láthatjuk teljes fejlettségében; felfogása nemes tömörségét az okos és a balga szüzek (B. 77�86j gyönyörű sorozata vagy az angyali üdvözlet (B. 3) mesterműve mutatja. A rézmetszés kinőtt a gyermeksorból s klasszikus alkotásai a festészet és szobrászat nagy művei mellett kérnek helyet.
Schongauer köré a követőknek és másolóknak egész sora csoportosul. Megemlítendők az L. + S., b. + S. B. R. és I. C. mono-grammisták. Önállóbbak ezeknél, noha szorosan a mester nyomdokain haladnak, az A. G. és W. H. monogrammisták. Az előbbi, kit biztos alap nélkül Albert Glockentonnak szoktak nevezni, rokonszenves passiosorozatával vált népszerűvé. Az önállóbb művészek között még kiválóbb helyet foglalnak el: L. Cz. mester, kinek lapjai szabad festőiségükkel lepnek meg, W. B. mester, kinek arcképei nagy erőről tanúskodnak, a kölni P. P. W. mester, kinek köralakú kártyajátéka bájos változatosságot, a "Schwabenkrieg" c. óriási lapja pedig elsőrendű technikai készséget mutat, továbbá Veit Stoss, a kitűnő szobrász, végül B. M. és P. M. monogrammisták. Olmüci Wencel ellenben jelentéktelen másoló, kit épp úgy mint az előbbi korszakban említett mondatszalagok mesterét, sokáig túlbecsültek s kikkel érdemen felül sokat foglalkoztak.
A XV. század utolsó negyedében csak egy német mestert ismerünk, a ki Schongauer hatásától teljesen ment maradt, az ú. n. amsterdarni kabinet mesterét E nevet onnét nyerte, hogy ritka, rendszerint csak egy-két példányban ismeretes műveinek nagyobb része az amsterdami metszetgyűjteményben őriztetik. A Wolfeggben őrzött "Hausbuch"-ban egy sorozat rajz van tőle, ezért a Hausbuch mesterének is szokták nevezni. Egy elkallódott metszetére állítólag az 1480-as évszám volt reáírva; innét származik harmadik neve: az 1480-as év mestere. Az említett rajzokon kívül mainzi templomokból eredő néhány festményen is kétségtelenül felismerhetni kezét; tehát festő volt és működésének bizonyára Mainz volt fő színtere.
Schongauer szintén festő volt és döntő szerepének egyik fő eleme épp az, hogy a rézmetszés művészetét kivette az ötvösök kezéből s a képírás egyik fontos ágává avatta. De míg ő csak korai lapjaiban első sorban festő s minél tovább halad, annál szigorúbban keresi és követi a grafika külön törvényeit, addig az amsterdami kabinet mesterének a festői szabadság marad mindvégig az ideálja. Szinte ellentétek: Schongauer a vonalas rézmetszés teljes szigorúságának és szabatosságának megteremtője s rajta épül fel Dürer és a tulajdonképeni rézmetszés művészete; az amsterdami kabinet mestere a vonal uralmát elveti s ábrázolásait a fény és árny játékára alapítja s olyan problémákat pendít meg, melyeknek hosszú ideig nem akad követőjük s melyek csak a XVII. század rézkarcaiban merülnek fel újra, mikor őt már régen elfeledték. Technikája is teljesen más; nem annyira a vésővel, mint inkább -- sokszor kizárólag - a hideg tűvel dolgozik: innét származik lapjainak finom, könnyed toll-rajzi jelleme.
Felfogása a köznapi élet realisztikus ábrázolására hajtja; hiányzik belőle Schongauer tömörsége és páthosza: derült, kedves, bájos humorú csevegő. Vallásos tárgyak kevésbbé vonzzák; köznapi előadásában az ünnepi jelleg elenyészik; jellemző példa erre a circum-cisio (L. 11) groteszk ábrázolása. Krisztus leroskad a kereszt súlya alatt (L. 13), igaz és megkapó jelenet; de hol van Schongauer hasonló tárgyú ábrázolásának fensége, mely még Rafael és Dürer klasszikus alkotásaiban is viszhangzik? Csak a Madonna ábrázolásában érvényesíti kedélyét, vagy a Szent család szelíd humorú felfogásában (L. 28). Annál elragadóbbak a közönséges életből vett jelenetei vagy szabadon csapongó fantáziájának szülöttei. Itt van igazán elemében; számtalan hangot üt meg, a szelíd bájtól a groteszk rútságig, a könnyed vidámságtól a halálfélelem borzongásáig (L. 51�89).
Mellette a XV. század végének többi mesterei, mint Mair von Landshut vagy M. Z. mester jelentőségben eltörpülnek, noha magukban nézve komoly és értékes művészek, kik már átvezetnek a német grafika klasszikus korszakába, Albrecht Dürerhez.
Ugyanez időben, a XV. század utolsó negyedében a németalföldi grafika két jelentékeny mestert mutathat fel: a zwollei I. A. M. mestert és F. V. B. monogrammistát, kit a hagyomány Franz von Bocholt névvel azonosít. Művészetük a nyílhegyjelű W. mester és Schongauer együttes határán épül fel.
A XV. század, melynek első évtizedei a rézmetszés első félénk kísérleteit látták, utolsó évtizedében már Dürer alkotásaival ajándékozta meg a világot. 1430-tól 1490-ig terjedő hatvan év alatt fejlett ki ez új művészet a teljes virágzásig. E művészet � nem tekintve a másolók gondolat nélkül dolgozó csapatát - alkotó mestereiben különös varázszsal van ránk. Eredményeit, még a jelentéktelenebbeket is, vonzóvá teszi a kezdés lendülete, a kifejezés öntudatlan természetessége s ami az érett korszakok klasszikus alkotásaiból természetszerűen hiányzik, az ifjúság utolérhetetlen bája.
E gyönyörű anyagból, sajnos, hazánkban alig van valami. Egyetlen nagy grafikai gyűjteményünk, a Szépművészeti Múzeumé, csak 117 lapot mutathat fel, ezt is � 31 Meckenem kivételével - a század harmadik korszakából. Az első korszakból, a játékkártyák mesterének idejéből, tudtunkkal egyetlen lap sincs Magyarországon; a második korszakból - - a Szépművészeti Múzeum 31 Israhel van Meckenemjén kívül - egy-egy lap E. S. mestertől s a mondatszalagok mesterétől, a Nemzeti Múzeum Széchenyi-könyvtárának egy kéziratában és egy-egy lap a virágkeretek mesterétől és J. van Meckenemtől az Egyetemi Könyvtár gyűjteményében. Nagy szegénység és alig lehet kilátás lényeges javulásra. Könyvtárainkban rejtőzhetnek ugyan még egyes lapok, a század végéről származó metszetek (Schongauer és követői) még a piacon is előfordulnak, az igazi gyűjtés ideje azonban már elmúlt s különösen a század első kétharmadából megmaradt művek túlnyomó nagy részét már az európai nagy gyűjtemények őrzik féltett kincseik gyanánt.
Művészet. 1912
Grafikai tanulmányok
ELEK ARTÚR: MAGYAR RÉZKARCOKMárkus László: A rézkarcMaller Simon: XV. századi fametszetek a Szépművészeti MúzeumbanFERENCZY VALÉR: EGY GRAFIKUSI TANULMÁNYÚT JEGYZETEIVAYK (Vay Sarolta?): RÉGI MAGYAR MECÉNÁSOKFarkas Zoltán: Fáy Dezső, a grafikusFarkas Zoltán: Buday György fametszeteiElek Artúr: Kozma Lajos szignetkönyveBÁLINT ALADÁR: FÁY DEZSŐ GRAFIKAI MŰVEIFARKAS ZOLTÁN: FÁY DEZSŐ DANTE-ILLUSZTRÁCIÓIMargitay Ernő: Kozma Lajos rajzaiLENGYEL GÉZA: KOZMA LAJOS RAJZAIAlkalmazott grafika (könyv- és plakátművészet)(Tichy Gyula): Egy tusos üveg meséi. [Rajzok.] Bev. Bálint AladárElek Artúr: Conrad Gyula új részkarcalbumaMeller Simon: A NÉMET ÉS NÉMETALFÖLDI RÉZMETSZÉS A XV. SZÁZADBANLándor Tivadar: ZICHY MIHÁLY ÉS AZ ILLUSZTRÁCIÓRózsaffy Dezső: PETTENKOFEN SZOLNOKONMeller Simon: MODERN ANGOL RÉZKARCOLÓKFába vésett balladák. Buday György, 1907-1990Karinthy Frigyes: Gara Arnold: Magyar parnasszusKENCZLER HUGÓ: UTOLSÓ ÁBRÁNDOK. — MELÓDIÁKMargitay Ernő: A grafikáról. HELBING FERENC RAJZAIHOZ
Belépés